2012. október 1., hétfő

Stonehenge

Stonehenge a kőkorszaki obszervatórium

Stonehenge, a dél-angliai Salisbury-síkságon álló nagy szürke homokkőtömbökből épült hatalmas műemlék, amely különös vonzerőt gyakorolt a régészekre, és élénk hatással volt az emberek képzeletére.
Stonehenge

Stonehenge, az építmény

Stonehenge - függő kövek. Átmérője több mint mint 30 méter, a legnagyobb elemei pedig 4,5 méter magasak. A dísztelen kövekből sugárzó egyszerűség erőtől duzzadó.
A kövek a távoli Wales-ből, a Prescelly hegyekből kerültek jelenlegi helyükre. Szállításuk, megmunkálásuk és felállításuk daru, csigasor illetve egyéb mechanikus segédeszköz hiányában kézi erővel történt.

Az öt brit egyetem összefogásával készült legfrissebb álláspont szerint olyan emlékmű, mely az addig jórészt háborúskodásban élő törzsek egységét jelképezi.A régészeti helyet és környékét Az UNESCO 1986-ban a világ kulturális örökségének jegyzékébe vette fel. A kulturális örökség együttese a térségben levő következő régészeti lelőhelyeket is magába foglalja:

  • Stonehenge, megalit építményegyüttes
  • Avebury, neolitkori emlékek, Európa legkiterjedtebb történeti emléke
  • Windmill Hill, neolitkori fal és árkok rendszere, a helyről régészeti korszakot neveztek el
  • Silbury Hill, 40 m magas domb, Európa legnagyobb emberalkotta létesítménye
  • Long Barrow, temetőjáratok és sírkamrák
  • Kenneth Avenue, 2,5 km-es kőburkolásos sírjárat
  • Overton Hill, kőszentély

 

Az építési korszakok

Az 1950 óta folytatott ásatások alapján megállapították, hogy Stonehenge három szakaszban épült (de Stonehenge III építése önmagában is több fázisra oszlik.)

Stonehenge I (Kr. e. 3100 k.) 

Építője az újkőkori úgynevezett Windmill Hill Kultúra népe a Csatornán túlról érkezett, ezzel kezdődött Dél-Anglia betelepülése. A népesség szarvasagancs csákányaival ásta ki a kb. 98 m átmérőjű, 6 m széles és 1,4–2 m mély árkot. A kiásott mészköves törmeléket az árok belső oldalán töltésként halmozták fel. Az északkeleti bejáratnál két kőoszlopot állítottak fel, ezek egyike, az áldozókő maradt fenn. A töltés belső oldalán 56 sekély lyukat ástak, és csaknem azonnal be is temették, ezeket felfedezőjükről Aubrey-lyukaknak nevezik. Feltételezhető, hogy a stációkövek is ebben a korszakban kerültek helyükre, de az erre vonatkozó bizonyítékok labilisak. Stonehenge I-et kb. 500 évig használták, azután elhagyták és területét bozót nőtte be.

Stonehenge II 

Ekkor a területet az úgynevezett harangedény-kultúra népe lakta, akik a bronz ismeretét hozták (egyesek szerint Hollandiából, vagy a Rajna vidékről). Kr. e. 2100 körül az építményt gyökeresen átalakították: mintegy 80, egyenként 4 tonna súlyú granulitoszlopot állítottak fel a terület közepén. Ekkor két bezáratlan koncentrikus kört formáltak (a granulitkő Wales délnyugati részéről, a Preseli-hegység-ből való). A tömböket csaknem 390 km-es úton, tengeren, folyóvízen és szárazföldön szállították (lehet, hogy két szakaszban). A bejáratnál felállított granulitoszlopokat úgy helyezték át, hogy a nyári napforduló idején a középpontból nézve hozzávetőleg a napkelte helyén legyenek. Ugyanebben az irányban kiszélesítették a Sugárutat, és felállították a két sarokkövet. (Később a két koncentrikus körben elhelyezett granulitköveket eltávolították.)

A Stonehenge III 

A korszak kezdetén a korábbi harangedény-kultúra tovább virágzott és gazdagodott. Stonehengenél kezdeti (III.a.) szakaszában, Kr. e. 2000 körül kerültek helyükre a patkó alakban, ill. teljes körben álló, felül áthidalt homokkő hármaskövek (trilitek), s ezek maradványai megvannak (a Stonehenge-től 30 km-re északra található Marlborough Downs-ból hozták).
A külső körben 30 homokkőtömb áll, ezeket felül lezárták. Ebben a körben helyezték el patkó alakban az öt trilitet – amelyek két álló, és egy rajtuk keresztbe fektetett vízszintes tömbből állnak. (A kövek 9 m hosszúak és 50 t súlyúak.) Látható felületeiket kőkalapácsokkal simára faragták, és ugyanígy alakították ki a gömbölyű köldökcsapokat is, valamint a hornyoscsapolásokat, amelyek a külső kör keresztgerendáit kapcsolják egymáshoz. Az oszlopok fölfelé keskenyednek. Az illesztékek valószínűleg a korabeli famunkák csapolásait utánozzák.
Stonehenge III.b. - azaz második - fázisa feltehetőleg egy évszázaddal későbbi: Ekkor a Stonehenge II-beli kb. 20 granulitkövet megfaragták, és a patkón belül hozzávetőleg ovális alakban helyezték el. Valamivel később, Kr. e. 1550 körül a körben álló tömbökön kívül, két koncentrikus körben lyukakat ástak (ma már nem látható Y- és Z-lyukak). Ezekben bizonyára a Stonehenge II-ből kimaradt 60 granulitkövet akarták elhelyezni, de ez a terv nem fejeződött be. A lyukak nyitva maradtak, s a következő századokban feltöltődtek. A kör belsejében oválisan elrendezett köveket szintén eltávolították.
Stonehenge utolsó III.c. építési szakasza szinte folytatólagosan követte az előzőt. Ekkor - i.e. 1700 körül - új népesség, a Wesswx-kultúra népe uralta Salisbury síkságát, s ők fejezték be Stonehenge építését (tehetséges, gazdag kereskedő nép, de kevés ismeretünk van róluk). A patkón belül granulitból faragott oszlopokat és obeliszk-eket állítottak fel felváltva, egymáshoz közel. A megmaradt kb. 60 megmunkálatlan granulitot a patkó és a kör között állították fel. A tengelyvonalban állt a mind közül legnagyobb granulitoszlop, amelyet tévesen oltárkőnek neveztek el.
Kr. e. 1100 körül a Sugárutat keleti, majd délkeleti irányban kb. 2780 m hosszúságban meghosszabbították, az Avon-folyó-ig, ami azt jelzi, hogy Stonehenge akkor még használatban volt. A kőkör és környezete az i. e. 1800 körüli évekig folyamatosan bővült és alakult. Mielőtt a harmadik fázis befejeződött volna, a munkálatok félbemaradtak, a helyszínt lakói valamilyen ok miatt elhagyták.

Mit mutatnak a csontok?

A régészek korábban a köveket fogták vallatóra. Az újabb kutatások Stonehenge-től távolabbra vezették a tudósokat. Feltárták egy közeli, újkőkori falu maradványait. A föllelt csontmaradványokból megállapítható, hogy küzdelmes életük dacára az újkőkori Britannia lakói könnyebb csontúak voltak, mint a ma embere. Viszonylag épen maradt fogazatuk arra utal, hogy szénhidrátszegény étrenden éltek, és általában jó egészségnek örvendtek. Ám az élet akkoriban is tartogatott veszélyeket. A koponyaleletek 5-6 százalékánál tompa tárgytól származó erős ütés nyoma észlelhető, a nők és férfiak koponyáján egyaránt. Az érintettek valószínűleg vagy valamilyen rituálé, vagy brutális erőszak áldozatai lehettek.
Az Avon folyó keleti partján, Stonehenge-től 4 kilométerre délkelet felé, Boscombe Down dombjain a régészek két, i.e. 2500-2300-ból való temetkezési helyet, s bennük egy súlyosan sérült lábú - alighanem sánta - 35-45 éves férfi, valamint egy fiatalabb rokona - talán éppen a fia - maradványait tárták fel. Az idősebb férfi sírjából a kor leggazdagabb brit leletegyüttese került elő. Volt a tárgyak között aranyból készült hajdísz, rézkés, kovakő szerszám, íjászok két kőből csiszolt csuklóvédője, fémmegmunkáláshoz való párnakő, és több Beaker-stílusú agyagedény, amely akkortájt a Brit-szigeten nem, csupán a kontinens más részein volt használatos.
A két férfi fogzománcának vegyelemzése kimutatta, hogy a fiatalabbik férfi helyben, Wessex mészkővidékén született, társa, az „Amesbury íjász” azonban nem ott, hanem az Alpok lábánál, a mai Németország és Svájc területén nőtt fel. A közelben nagyjából ugyanabból a korból származó másik sírra is bukkantak, amiben hét halott maradványait találták. A fogak elemzése kimutatta, hogy közülük három férfi hatéves koráig születése helyén, majd tizenhárom éves koráig másutt élt. A leletek azt bizonyítják, hogy az európai ember már az őskorban nagy területeket bekóborolt.
 

                                            A riverside program 

A program keretében a National Greographic Sociaty támogatásával a Sheffieldi Egyetem kutatói Stonehenge tágabb körzetében végeznek ásatásokat 2003 óta, különös tekintettel a Durrington Walls mintegy 450 méter átmérőjű földsáncára. A hajdanvolt 30 méter széles és vagy 3 méter magas óriási földsánc körgyűrű belsejében és környékén három körkörös gerendaépítmény állt; erről tanúskodnak a lyukak, amelyekbe annak idején bizonyára tartócölöpöket állítottak. Az északi és a déli kör a gyűrű belsejében, a harmadik, Woodhengenek nevezett későbbi építmény közvetlenül a gyűrű külső oldalán állt.
A leletek alapján a fából emelt körépítmények titkos helynek számíthattak. A területen a sáncgyűrű belsejében két magas építmény nyomaira is leltek. A különálló árok és fapalánk övezte épületek talán a kört vigyázó őrök szállásai vagy kultikus célú helyek voltak. A gyűrűn kívül, a töltés alatt hét kis kunyhóból álló épületcsoport maradványai kerültek a felszínre. Az i.e. 2600-2500-ra datált házak az Avon folyóhoz vezető 30 méter széles, kovakővel kirakott út két oldalán sorakoztak. Öt házban bútorok nyomai voltak, fából összerótt priccsek hagytak vájatot a földben. Durringtont 167 méter hosszú, bizonyára szertartásokhoz használt út köti össze az Avon folyóval, míg Stonehenge és a folyó között, a mintegy 3 kilométeres út két oldalán árok és töltés húzódik, azt sugallva, hogy felvonulási út lehetett.
Stonehenge kőtömbjeit egyfelől a téli napforduló napnyugtájához tájolva állították fel, míg Durrington Walls déli körét a téli napforduló napfelkeltéje szerint építették. Az agyagedények töredékei és az állati  csontok tanúsága szerint Durrington Walls területén gyakorta rendezhettek ünnepi lakomákat. Stonehenge-nél viszont feltűnően ritkán kerültek elő edénytöredékek. Míg Durringtonnál szinte egyáltalában nem tártak fel emberi maradványokat, Stonehenge körzetében 52 hamvasztásos temetés és számos egyéb temetkezési forma nyomaira bukkantak (mintegy 240 halott maradványait ásták ki).
Elképzelhető tehát, hogy Durrington Walls az élők világát képviselte, Stonehenge ellenben a halott ősökét, ahová menetek vonultak a folyó és az utak adta irányban. Annak az elképzelésnek, hogy Stonehenge temetkezési helyül szolgált, ellentmond, hogy az előkerült leletek nem halotti rítusokkal, nem a holtak birodalmával, hanem hétköznapi tevékenységekkel, főként a paraszti és a pásztorélettel kapcsolatosak.
A Stonehenge-ről alkotott legújabb elképzeléseknek  az a legfőbb értéke, hogy az egész tájra, mindegyik helyszínre vonatkoztatható, míg a korábbi elméletek külön-külön kerestek magyarázatot a térség egyes emlékeinek értelmezésére.

Stonehenge, mint obszervatórium?

Egy trilithon
Már régóta feltételezték, hogy Stonehenge tengelye egybeesik a nyári napforduló napjának napfelkeltéjével. (Bár sok vita folyt arról, hogy a napfelkelte vajon a Nap első sugarát, a napkorong felének megjelenését, vagy pedig a teljes napkorong felbukkanását jelenti - ugyanis a horizont más-más pontján volt megfigyelhető a három jelenség). 1963-ban Gerald Hawkins, amerikai csillagász a Nature folyóiratban megjelent Stonehenge decoded (A megfejtett Stonehenge) című cikkében sok további asztronómiai összefüggésre hívta fel a figyelmet. Állításai szerint minden kőpárnak jelentése van, a kövek és az Aubrey-lyukak segítségével nemcsak a már fent említett nyári napforduló, hanem más fontos Nap- és Hold-jelenségek is megjósolhatók.A nyári napforduló természetesen azt jelentette, amikor a Nap útja során elérte legészakibb pontját. Ezután minden nap a szemlélő szemszögéből egy kicsit délebbre kel, míg a téli napforduló napján eléri legdélebbi pontját, hogy azután újra északnak induljon. Az őskori ember számára az a körforgás, illetve az évszakoknak ehhez való kapcsolódása, minden bizonnyal komoly jelentőséggel bírt, így nem meglepő, hogy a Sarokkő felállításával meg kellett jelölnie a nyári napforduló napjának irányát.
A Hold mozgása már sokkal bonyolultabb. A Naphoz hasonlóan a nyári napforduló napjáig egyre északabbra kel és nyugszik, utána pedig ismét délre vonul. Ennek a mozgásnak szélső pontjai azonban évről évre módosulnak, s egy 18,6 éves ciklust követve mozdulnak el. A Holdnak ekként kettő helyett négy szélső pozíciója van. Így a nyári napfordulóhoz kapcsolódó és a téli napfordulóhoz kapcsolódó kelésének is van egy északi és egy déli szélső pontja. Hawkins szerint a négy Állomáskövet oly módon állították fel, hogy azok az általuk alkotott négyszög hosszú oldalai, illetve átlói mentén figyelve egy vonalba estek a Hold nyárközépi kelésének két szélső értékével; a négyszög rövid oldalai a nap nyári napforduló idején történő kelésének irányára néztek.

 http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/2/23/Avebury_Stone_Circles.jpg
 Avebury

Avebury a tudományos  neve annak a nagy kőgyűrűt és benne két kisebb kőkört magában foglaló őskori, nagyjából kör alakú árokkal és gyűrű alakú sáncra emlékeztető domborulattal határolt henge emlékműnek, ami a dél-angliai Wiltshire megyében (angolul county), Avebury faluban található. A lelőhely korát 5000 évre becsülik, Európának legnagyobb és legszebb történelem előtti  emlékműveinek egyike. Az Avebury emlékművek legnagyobb része ugyanabból a korból származnak, mint a tőle 32 kilométerre délre fekvő Stonehenge, de egyes részei megelőzik Stonehenge megalit-alkotórészeit. Avebury durván egyenlő távolságra fekszik (10–10 km-re) Marlborough és Calne kisvárosoktól. Az világörökségként osztályozott, listázott őskori emlékmű az angol Natiopnal Trust (Nemzeti Védnökség) tulajdona.

A kövek morfológiája nagy érdeklődés tárgya. Ezeket két kategóriába sorolják: vagy magas és karcsú, vagy alacsony kövérkés. Vita tárgya, hogy a magasak nem férfiakat és az alacsonyabb nőket jelképez-e?
Egyesek azt vélik, hogy a köveket azok természetes szépsége, gyönyörködtető kinézése alapján választották, mások faragásokat látnak rajtuk.
A Grey által talált emberi csontok tanúsítanak valami temetkezési kapcsolatot, amivel van párhuzam egyéb, például neolitikumi, vagyis a kőkorszak utolsó részéből eredő ásatási helyekről származó csontokkal. Egyes elméletek szerint elődimádat lehetett az emlékmű építésének a meghajtóereje és egykori, nő-férfi kapcsolattal összekötött szertartás lehetőségét nem tartják kizártnak.
Bár a hatalmas henge nagy benyomást kelt, az valóságban nagy védelmi célt nem szolgáltathatott, különösen azért mert az árok a zárt terület belsején van, ami ismét a szertartás funkció valószínűségét támasztja alá; ugyanakkor úgy tűnik, hogy a kövek helyezésében van valami csillagászati kapcsolat is.
Egyesek kapcsolatba hozzák az Avebury emlékművet a közeli West Kenneth Long Barrow temetkezési dombbal, és a kettőt egy szertartás-komplexumnak tekintik.

Aveburyben nem sok régészeti ásatást hajtottak végre. Egy kisebb ásatás 1894-ben azt jelezte, hogy az őskoriak a földmunkát két szakaszban hajtották végre. 1908 és 1922 között Harold St George Gray irányított egy ásatást, de később ezt kritika érte, mert munkacsoportja tagjainak nem volt semmi szakképzettsége. Az ásatás viszont nem volt eredménytelen, mert kimutatta például, hogy az emlékmű építői gímszarvasagancsot használtak és leástak egészen a természetes mészkőfelületig 11 méter mélységre, amikor az árok kiásásával egyidejűleg a földet mellette 9 méterre húzták fel. Az ásatás nem hozott napvilágra mesterségesen előállított tárgyakat, de emberi csontokat igen, itt is ott is, különösen állkapocs csontokat; 2 méter mélységben pedig egy másfél méter magas nő teljes csontvázára találtak.

 
                                                                              
Mikor a falu új iskoláját építették 1969-ben, a helyszínt ismét megvizsgálták, 1982-ben pedig megmintázták modern radiokarbon kormeghatározás céljából. Később, 2003 áprilisában az egyik kő felegyenesítése közben észrevették, hogy a kő több mint 2 méter mélységre terjedt le a földszín alatt. Ezt, amit a Brit Királyság helyszínein talált kövek között a legnagyobbak egyikeként ismertek el, több mint 100 tonnásra becsülték. Egy későbbi geológiai vizsgálat azt jelezte, hogy legalábbis 15 ilyen megalit fekszik eltemetve a monumentum helyszínén.

Fájl:SilburyHill gobeirne.jpg

                                         Silbury Hill
Silbury Hill (Wiltshire, Dél-Anglia) vagyis Silbury-i domb egy 40 m magas mesterséges mészkődomb az Avebury emlékmű és azonos nevű falu közelében.
Ez a régészeti emlékmű az Avebury-közeli neolotikus, vagyis újkori komplexum egyik tagja. A komplexumhoz tartozik még az Avebury cikk alatt dokumentált Avebury-ring, vagyis az Avebury-i gyűrű, és a West Kenneth Long Barrow, vagyis a West Kennet-i hosszúdomb.
Silbury Hill a legmagasabb európai mesterséges prehisztorikus, történelem előtti, vagyis őskori domb, amit a világon a legnagyobbak közé sorolnak. Hogy a dombot pontosan mi célból építették, az még ma is vita tárgya, de az nyilvánvaló, hogy nem temetkezésre szolgált.
A három rétegből álló domb egyik rejtélye az volt, hogy ezt folyamatosan, vagy hosszú megszakításokkal építették-e. Az építés a Kr. e. 28. században kezdődött, de vizsgálatok a fő építési korszakát kb. Kr. e. 24. századra becsülik, a rézkor vége felé, a bronzkor kezdetére.
Az első komolyabb, 18. századi ásatások alkalmával (egy függőleges akna ásása útján) kincseket kerestek, eredménytelenül. Azóta két, majdnem vízszintes alagutat építettek, a legutóbbit 1958-ban, de akkor a radiokarbon kormeghatározás még kezdeti állapotban volt, és a halom belsejét sem lehetett alaposan feltárni. A legutóbbi munkáról a BBC egyik programja számol be, az 1958-as alagút felújítását is tárgyalva. Az alagút rommal telt meg, és a cél a belső szerkezet megerősítése is volt, de a belső rombolás egyik következménye az volt, hogy az alagút fölött nyílások keletkeztek, ami lehetővé tette a fenti rétegek megmintázását is nagyobb ásatás nélkül.

A domb kb 0,020 km² területen fekszik. Főalkotórésze környezetéből kiásott mészkő és agyag. Régészeti becslés szerint a felhalmozás és alakítás összesen 18 millió munkaórát vett igénybe, ami 500 ember 15 éves munkáját jelentette. A mű nemcsak felbecsülhetetlen technikai tudást tanúsít, hanem tartós munkairányításra és az ehhez szükséges javak megszervezésére való képességet is, amit csakis egy a korban Dél-Angliában uralkodó széles körű hatalom jelenlétével lehet elképzelni.
A halom alapja 167 méter, a teteje 30 méter átmérőjű kör. Az kikövetkeztethető, hogy eredetileg a teteje le volt kerekítve, amit később formáztak laposra, talán hogy védelmi célra használhassák.
  
Történet és mondavilág 
A legenda szerint a domb Sil király sírhantja, akit lován egy életnagyságú arany szobor ábrázol.
1861-ben a Wilts Archaeological Magazine jelentette, hogy minden virágvasárnap az Avebury melletti Kennettből, Overtonból és környéki falvakból százával szoktak idejönni az ünnepre.